Ausztrl nagydj

Heikki a futamon killni knyszerlt vz szivrgs miatt. Csapattrsa, Jarno a 15. helyen fejezte be a versenyt.

Heikki Kovalainen

„A kiessemig nagyon elgedett voltam a teljestmnyemmel. Jl rajtoltam s tartottam a lpst Alguersuarival s Perezzel, amg a htvz szivrgsa miatt ki nem estem. Trkks htvgnk volt, nehezebb, mint amire szmtottunk, de most lesz egy kis idnk kielemezni a tempnkat s Malajziig fejleszteni a megbzhatsgon. Mindannyian kemnyen dolgozunk a fejlds rdekben, noha a Team Lotus mg mindig egy viszonylag j csapat, a hazai versenynkre alaposan felkszljnk.”

Mike Gascone, a Team Lotus technikai fnke

Ez egy meglehetsen kemny htvge volt szmunkra, de elgedett vagyok azzal, amit a versenyzink nyjtottak a voln mgtt. Sajnos Heikki esetben kiessrl kell beszlnnk. Az autjbl szivrgott a vz, gy meg kellett llnia. Sajnlatos, mert remek lehetsge lett volna egy j eredmnyre. Jarno szintn j teljestmnyt nyjtott. Az esetben el kell mondjuk, hogy opcis gumikra kellett tvltanunk, miutn az elsdleges keverken sokat kzdtt. Most a hazai futamunk kvetkezik s nagyon bzunk abban, hogy remek htvgt zrunk majd Malajziban. Az autnk rendben van, de mg finomtanunk kell rajta.

Tony Fernandes, a Team Lotus csapatfnke

Bszke vagyok a csapatra, mert remek munkt vgzett, de nem teljesen vagyok elgedett az eredmnnyel, mivel az egyik autnk nem rt clba. Ezzel egytt elmondhatom, hogy kpesek vagyunk a kzpmeznyben harcolni s a hazai futamunkon Malajziban egyrtelmen jabb elrelpst vrok.

Kizrtk a Saubereket az Ausztrl Nagydjrl

Br mindkt Sauber pontot szerzett a melbourne-i idnynyitn, s Sergio Prez szenzcis mdon egyetlen boxkillssal lett 7., mikzben a leggyorsabb kre jobb volt Vitalij Petrovnl s Lewis Hamiltonnl is, a csapatot nhny rval a verseny leintse utn diszkvalifikltk egy technikai kihgs miatt. Az FIA jelentse szerint a C30 hts vezetszrnya nem felelt meg a Technikai Szablyzat 3.10.1-es s 3.10.2-es paragrafusnak. Hogy pontosan miben nem, azt nem kzltk, de az egyik problma valsznleg az volt, hogy a megadott trkzbe es idomok vsugara kisebb volt a megengedett 100 mm-es minimumnl, valamint a szrny terellapjai sem estek egszen a szmukra definilt virtulis dobozba. A 7-8. helyeken leintett Sauberek kizrsval a kt Force India rklt pontokat: Adrian Sutil 9., Paul di Resta pedig 10. lett.

Megjult Heikki hivatalos oldala, rdemes benzni:

HEIKKIKOVALAINEN.COM

2011.03.27. 10:00, Petra

Krkrds: Ki mit vr az j szezontl?

Nhny ra s kialszanak a lmpk a melbourne-i rajtrcs felett, amivel kezdett veszi a 2011-es vad els versenye. A nmet Kicker cm lap mg a startjel eltt faggatta ki a piltkat arrl, hogy ki milyen clokkal kezdi az vet.

Sebastian Vettel (Red Bull Racing): "A cmvds a clom s nem szeretnk olyan sok pontot veszni hagyni, mint tavaly."
Mark Webber (Red Bull Racing): "Sebastian a vilgbajnok, n pedig olyan gyakran szeretnm megverni t, amilyen gyakran csak lehet."
Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes): "Szeretnm elkerlni, hogy kls tnyezk befolysoljk a teljestmnyemet. Nem hagyom, hogy brmi is elvonja a figyelmemet."
Jenson Button: (McLaren-Mercedes): "Szeretnnk fellkerekedni a Red Bull s a Ferrari versenyzin. Nincs ms clunk."
Fernando Alonso (Ferrari): "Aki a Ferrari szneiben versenyez, annak csak egy clja lehet, mgpedig a harc a bajnoki cmrt."
Felipe Massa (Ferrari): "Gyakran lertak mr, mgis mg mindig itt vagyok. Emiatt a 2011-es szezon sem lesz fontosabb a jvm szempontjbl, mint a tbbi."
Michael Schumacher (Mercedes): "Mindig a bajnoki cm a clunk, ms nem is lehet."
Nico Rosberg (Mercedes): "Szmomra az a fontos, hogy olyan autm legyen, amivel gyzhetek."
Nick Heidfeld (Lotus-Renault): "Szeretnm, ha folyamatosan javulna az autm."
Vitalij Petrov (Lotus-Renault): "Mindent meg fogok tenni, hogy az lcsapatokkal harcolhassak."
Rubens Barrichello (Williams): "gy gondolom, hogy j irnyba haladunk. Az j autm sokkal jobb s csak ez szmt."
Pastor Maldonado (Williams): "A maximumot fogom nyjtani s mindent kihozok az autbl."
Adrian Sutil (Force India): "Minden versenyen pontokat szeretnk szerezni. Tbbet is."
Paul di Resta (Force India): "Remlem fel tudom venni a harcot a korbbi rivlisaimmal."
Kamui Kobayashi (Sauber): "gy gondolom, hogy a csapattal egytt nagy elrelpseket tehetek."
Sergio Perez (Sauber): "joncknt hozz kell szoknom a Formula-1-es lethez."
Sebastian Buemi (Toro Rosso): "Nem flek attl, hogy nem leszek gyorsabb, mint Alguersuari. Elg magabiztos vagyok."
Jaime Alguersuari: "Szeretnm hozzsegteni a csapatomat a konstruktri hatodik vagy hetedik helyhez."
Heikki Kovalainen (Team Lotus): "Most jobban rzem, hogy itt a helyem, mint tavaly."
Jarno Trulli (Team Lotus): "Nem hagyom, hogy mg egy olyan gyenge vem legyen, mint a tavalyi."
Narian Karthikeyan (Hispania Racing Team): "Alkalmazkodnom kell a HRT helyzethez."
Vitantonio Liuzzi (Hispania Racing Team): "A clom, hogy kihozzam a maximumot a lehetsgekbl."
Timo Glock (Marussia Virgin Racing): "A csapat sokat fejldtt tavaly ta."
Jerome d'Ambrosio (Marussia Virgin Racing): "Egy szp lom valsult meg, s megkezddtt a kemny munka. Szeretnk sokig a Formula-1-ben maradni."

2011.03.26. 21:52, Petra

Idmr - 19.hely

Heikki az idmrn a 19. helyre kvalifiklta magt. Az idmrn a HRT versenyzi, Vitantonio Liuzzi s Narain Karthikeyan nem tudtk teljesteni a szksges kridt, gy a holnapi futamon nem indulhatnak.

Heikki Kovalainen: "Sajnos a msodik etapomban a hts szrny a magas leszortert kpz llsban ragadt, gy nyilvnvalan nem mutatkozott meg az aut vals tempja. Egsz htvgn szenvedtnk azzal, hogy kihozzuk a maximumot a gumikbl, de szerintem a holnapi magasabb hmrsklet sokkal inkbb fekszik majd az autnak, s j formban lesznk a versenyre."

2011.03.26. 08:13, Petra

Szabadedzsek

Heikki mindkt szabadedzsen a 19. helyen vgzett.

Heikki Kovalainen: (19) "Ez egyike volt azoknak a napoknak. Akadt nhny problmnk, amiken a srcok kemnyen dolgoztak, s miutn megtalltuk a megoldst, a programunk nagy rszt sikerlt teljestennk - sok adatot nyertnk, amit ma este feldolgozunk. Nyilvnvalan ennl nagyobb sebessget vrhatunk mg az auttl, megltjuk, holnap hogy alakulnak a dolgok."

2011.03.25. 08:08, Petra

Ausztrl Nagydj: Els szabadedzs - 02:30 (L-KP)

L 1  L 2 L 4  L 3 L 4  L 5  L 6 L 7 L 8 L 9

FIA: Esben tilos az llthat hts szrny hasznlata

A versenyigazgat az Ausztrl Nagydj pnteki els szabadedzsnek kezdete eltt a kvetkez zenetet intzte a csapatok fel: „Ahogy azt a csapatvezetkkel a tegnapi gylsen megbeszltk, szeretnm megersteni, hogy biztonsgi okokbl a Technikai Szablyzat 3.18-as cikkelye, amely az llthat karosszria engedlyezsre vonatkozik, nem lphet rvnybe a szabadedzsek (belertve az idmrt is) folyamn, ha az autn intermediate vagy vizes gumik vannak.”

„Brmely versenyz, aki intermediate vagy vizes gumik hasznlata mellett alkalmazza az llthat karosszrit, a Technikai Szablyzat 2.3-as cikkelynek megsrtse miatt jelentve lesz a versenybrknak.”

Valsecchi dhs a Team Lotus csapatra

Eredetileg David Valsecchi lett volna az, aki a pnteki els szabadedzsen a Renault motorral hajtott T128-as versenygp volnja mg lt volna, m vgl a csapat az utols pillanatokban Karun Chandhok mellett tette le a vokst, aki azonnal sszetrte az autt.
A Team Lotus ksbb megerstette, Karun hibjbl trtnt a baleset.
„Mindenben megllapodtunk s ezrt is repltem ilyen sokat ide Ausztrliba, gy termszetesen csaldott voltam.” – mondta Davide Valsecchi.
ike Gascoyne, a Team Lotus technikai fnke elmondta, az aut sokkal kisebb krt szenvedett htul, mint amire szmtottak, gy Trulli minden problma nlkl rszt vehet a msodik szabadedzsen.

2011.03.25. 02:19, Petra
 

 

 
navigation

 

 
Photogallery

 
 
languages

web counter

 
visitors
Induls: 2008-08-22
 
login
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168