KOVALAINEN NYERTE A KICSIK VB-JÉT

 

Az újonc csapatok küzdelme iránti érdektelenséget látva egy brit blogger mini-világbajnokságot hívott életre, amelyben Heikki Kovalainen már most bebiztosította a bajnoki címet riválisai előtt.

 

Három futammal a szezon vége előtt mindenkit Mark Webber, Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Jenson Button csatája tart lázban, a mezőnyben azonban egy másik kemény küzdelem is folyik - az újonc csapatok között. Erre a méltánytalanul elhanyagolt vetélkedésre próbálja meg felhívni a figyelmet egy Ryan névre hallgató angol sportőrült, aki blogjában a Kínai Nagydíj óta tudósít a "kicsik" között folyó versenyről. A fiatalember tudósításai egyedülállóak, hiszen a nagydíjak valódi befutójáról említést sem téve elemzi a három újonc csapat futamainak alakulását. Emellett egy világbajnoki tabellát is vezet, amelynek eredményeit a 10-6-4-3-2-1-es pontrendszer alapján számolja ki. És míg az élen valószínűleg csak Abu Dhabiban dől el a bajnoki cím sorsa, a mezőny végén már most győztest hirdettek: Heikki Kovalainen ugyanis három versennyel a szezon vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert, 88 pontjával előzi meg az 56 egységet gyűjtő Timo Glockot. A konstruktőri tabellán az év nagy részében legjobban teljesítő Lotus vezet kényelmes előnnyel, így már Koreában bebiztosíthatják maguknak a címet. És ha valaki netán azt hinné, hogy Ryan csak saját maga szórakoztatására irkálja a bejegyzéseket, téved: a versenyzők is látogatják az oldalt, Kovalainen például büszkén osztotta meg Twitterén a bajnoki címéről szóló hírt.

Az újonc csapatok világbajnokságának állása a Japán Nagydíjat követően így fest:

Egyéni tabella

  1. Heikki Kovalainen - 88 pont
  2. Timo Glock - 56 pont
  3. Lucas di Grassi - 55 pont
  4. Jarno Trulli - 52 pont
  5. Karun Chandhok - 45 pont
  6. Bruno Senna - 25 pont
  7. Sakon Yamamoto - 11 pont
  8. Christian Klien - 0 pont

Konstruktőri tabella

  1. Lotus - 140 pont
  2. Virgin - 111 pont
  3. Hispania - 81 pont

a5.hu 2010

 

 

 
navigation

 

 
Photogallery

 
 
languages

web counter

 
visitors
Indulás: 2008-08-22
 
login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.