Caterham F1 Team

A Caterham F1 Team egy Formula–1-es csapat, amely 2010-ben Lotus Racing néven mutatkozott be.

A csapat alapítója malajziai üzletemberek egy csoportja volt, amely a Lotus Cars névlicencének tulajdonosától, a Protontól vette meg a névhasználat jogát. Miután azonban ezt megvonták tőlük, a 2011-es idényre megszerezték a patinás „Team Lotus” név használati jogát David Hunttól. Ez azonban jogi problémákat vetett fel a Group Lotus és a Proton felé. A tárgyalások eredményeképp 2012-re lemondtak a Lotus névről, helyette a Team Lotus Enterprise által 2011. április 27-én felvásárolt Caterham sportautógyár nevét vették fel.

Alapítás

A Team Lotus üzemeltetője a 1Malaysia Racing Team Sdn. Bhd., mely egy, a Tune Group és a Naza Group által alapított magánvállalkozás, a maláj kormány és egy konzorcium támogatásával. A maláj autógyár, a Proton adott engedélyt a csapatnak a Lotus név használatára. A kormány a Protonon keresztül fejtette ki támogatását. Az egész projekt a 1Malaysia elgondolása alapján kezdődött, amely a malájok összetartását kívánta erősíteni.

A csapat azután alakult, hogy a Formula-3-ban szereplő Litespeed csapat tulajdonosa, Tony Fernandez (aki a WilliamsF1 csapatot az AirAsia-n keresztül szponzorálta), Team Lotus néven szeretett volna nevezni a 2010-es Formula–1 világbajnokságra, de végül nem kapott kvótát. 1994 óta ez volt az első alkalom, hogy ezen a néven csapat induljon a Forma-1-ben. A csapat vezetője Tony Fernandez lett, de bár ezt eleinte csak ideiglenesen vállalta, később hosszú távon is a csapat vezetője maradt. A technikai igazgató Mike Gascoyne lett, aki a Litespeed indulásánál is segédkezett. Riad Asmat a Protonon keresztül került kapcsolatba a csapattal. Keith Saunt lett a csapat brit főhadiszállásának fő technikusa, aki korábban több neves csapatnál is dolgozott.

A Team Lotus főhadiszállása Norfolkban található, mindössze pár kilométerre a Lotus Cars üzemétől.

2010-es évad

A BMW kivonulása után került sor a csapat nevezésére, és eleinte már az is nagy kihívásnak számított, hogy a szezonnyitó bahreini nagydíjra kész legyen az autó, köszönhetően a nevezés kései elfogadásának. A csapat Fondtech aerodinamikai elemeket, Cosworth motorokat, és Xtrac váltókat használt. Az autó tervei 2009 októberében kerültek nyilvánosságra, decemberben pedig megnevezték versenyzőpárosukat: a Forma-1-ből szintén kivonult Toyota pilótája, Jarno Trulli, és az ex-McLarenes Heikki Kovalainen lettek a pilóták, a tesztpilóta pedig a maláj Fairuz Fauzy. A versenysorozatra Lotus Racing néven neveztek.

A 2010-es autó a T127-es kódnevet kapta, és 2010. február 9-én debütált a nagyközönség előtt egy tesztvezetés keretében, három nappal később pedig a nyilvános bemutatásra is sor került. Az első versenyen, a bahreini nagydíjon a csapat szépen debütált: Kovalainen 15., Trulli 17. lett (annak ellenére, hogy az ő autója az utolsó körben megadta magát). Június 27-én a brit nagydíjon megünnepelték a Lotus 500. futamát, egyben bejelentették, hogy tárgyalásokat kezdtek a Renault-val, motorok szállítása céljából, valamint hogy kezdeményezik a csapat Team Lotusra átnevezését. Habár az idény során egyetlen pontot sem szereztek, a konstruktőrök versenyében a 10. helyen végeztek, köszönhetően Kovalainen 12. helyének a japán nagydíjon, s ezzel a másik két újonc csapatot, a Hispaniát és a Virgint is lekörözték. Kovalainen két esetben (a Maláj és a belga nagydíjon) is bekerült az időmérő edzés második kvalifikációs körébe.

2011-es évad

2010. október 5-én bejelentették, hogy szerződést kötöttek a Red Bull Technologyval a 2011-es szezonra a váltók és a hidraulika használatára. Az idény végén újabb fejlesztéseket hajtottak végre a főhadiszálláson, novemberben pedig két évre szóló szerződést kötöttek a Renault-val, a motorok használatára. Ezután hivatalosan is Team Lotusra változtatták nevüket, a 2011 januárjában bemutatott Lotus T128-assal pedig nem titkolt céljuk volt felzárkózni a középmezőnyhöz, hogy sikerüljön pontokat szerezniük. Versenyzőpárosuk ugyanaz maradt, de a tesztpilóták között megjelent Karun Chandhok (aki egy futamon Trullit helyettesítette), a brazil Luiz Razia, az olasz Davide Valsecchi, és a portugál Ricardo Teixeira.

A csapat teljesítménye összességében mégis csak keveset javult az előző idényhez képest, bár időeredmények tekintetében a középmezőnytől már nem voltak sokkal lemaradva.

Problémák a névhasználattal

A Lotus név használatát eredetileg a Group Lotustól kapta a csapat (a Lotus Cars tulajdonosától), azzal, hogy azt a 2010-es idényben használhatják. Később azonban megvonták a névlicencet anyavállalatuk, a Proton engedélyével, sorozatos licenc-sértésekre hivatkozva. 2010 szeptemberében Tony Fernandez bejelentette, hogy a Tune Group megvásárolta a Team Lotus Ventures Ltd.-t, melyet David Hunt vezetett a Team Lotus 1994-es megszűnése óta. Ezzel jogot szereztek a Team Lotus név használatára.

2010 szeptemberében azt is bejelentették, hogy Tony Fernandes szerezne indítani egy GP2-es csapatot is, Team Air Asia néven, a Formula Renault 3.5 sorozatban pedig már létezett egy Lotus Junior Team. Új csapat alapítása helyett azonban a GP2-ben inkább az ART csapattal léptek együttműködésre.

Ekkor azonban a Lotus Cars jogi lépéseket kezdeményezett a Lotus Racinggel szemben, ugyanis szerintük David Huntnak nem volt meg a joga ahhoz, hogy eladja nekik a nevet. Egyesek szerint az ART csapat a Forma-1-ben is indult volna, méghozzá szintén Lotus név alatt, de a Lotus Cars támogatásával. Erre végül nem került sor. A Proton viszont perrel fenyegetőzött a Lotus név további használata esetén, melyet Tony Fernandes visszautasított. Bonyolította a helyzetet, hogy a Lotus Cars részesedést vásárolt a Renault F1-es csapatban, amely így már csak a motorokat szállította, s Lotus Renault GP néven nevezett a 2011-es bajnokságra. Így előállt az a furcsa helyzet, hogy 2011-ben két Lotus csapat nevezett, ráadásul mindkettő Renault motorokkal. Ez az új csapat ráadásul a nyolcvanas évek "John Player Special"-festését használta, fekete-arany színkombinációval, keresztülhúzva Fernandesék ilyen irányú terveit. A Chapman család (a csapatalapító Colin Chapman fia, Clive, és özvegye) decemberben egy közleményt adott ki, mely a Group Lotust támogata, de igazából úgy gondolták, hogy ezt a nevet egyáltalán nem kellene használni a Forma-1-ben.

2011. január 24-én a brit Legfelsőbb Bíróság előtt per kezdődött, mely nem annyira a névhasználatról szólt, sokkal inkább arról, hogy a Fernandes és a Group Lotus közti szerződést megvizsgálják. A tárgyalást márciusra tűzték ki, ami azt jelentette, hogy mindkét csapat nevezhetett Lotus néven a bajnokságra. Időközben fordult a kocka: a névhasználat kapcsán David Hunt egyértelműen kiállt a Team Lotus mellett, de csak úgy, ha egyértelműen kiderül, hogy a névjogok használata terén őt valóban nem terheli felróható magatartás.

2011 májusában a bíróság jóváhagyta a Team Lotus név használatát és a klasszikus Lotus logóét is, de ezen túlmenően semmilyen más névjogot nem engedélyezett. Megállapították, hogy Tony Fernandes megvásárolta David Hunttól a csapatnevet, ugyanakkor a Group Lotusnak is megvan a joga arra, hogy a klasszikus logóval, de a fekete-arany színekkel saját Forma-1-es csapatot indítson. A vitát végül egy 2011. novemberi döntés zárta le: a Team Lotus a 2012-es idénytől kezdve lemondott a névjogokról, és Caterham F1 néven versenyez tovább.

 

 

 
navigation

 

 
Photogallery

 
 
languages

web counter

 
visitors
Indulás: 2008-08-22
 
login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.