RACE OF CHAMPIONS 2010

Heikki 2010-ben is elindult a Race Of Championson, ami sajnos nem vgzdtt tl jl szmra. Szombaton a nemzetek versenyn Tom Kristensent kapta csapattrsul m a tovbbjuts nem sikerlt. Heikki hrombl hrom futamot megnyert de Kristensennek nem sikerlt megverni az ellenfeleket. Vasrnap Heikki mr egynileg kzdhetett. A finn pilta peches volt, ugyanis beragadt a gzpedl, s eltrt a felfggeszts is, aminek kvetkeztben a versenygp a plyt vez korltnak csapdott. Mellette a bartnje Catherine lt.  Kovalainen rvid idre elvesztette az eszmlett, majd sajt erbl szllt ki az autbl. Ezt kveten a 29 ves versenyzt s a bartnjt is kivizsgltk, majd visszatrtek Svjcba, ahol jra megvizsgltk ket. Ekkor kiderlt, hogy a srlsek slyosabbak, mint eleinte gondoltk.
"Elvigyzatossgbl gyban kell maradnom, ugyanis slyos agyrzkdsom van. A kvetkez napokban jabb vizsglatok vrnak rm, mivel a fejem egy elg nagy tst kapott" – rja a finn pilta a Twitteren.
Kedvest szintn gynyugalomra intettk, ugyanis hajszlrepedsek vannak a medencecsontjban, valamint a cspje s a lbizma is megsrlt. "Legalbb trsasgban vagyok" – vicceldtt Heikki

 

 

 

 
navigation

 

 
Photogallery

 
 
languages

web counter

 
visitors
Induls: 2008-08-22
 
login
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168