Kovalainen: Nem bántam meg a Lotust

Heikki Kovalainen a 28 éves finn, 2007-óta tartó rövid pályafutása alatt már megtapasztalhatta a Formula-1 mindkét végletét, amikor tavaly év végén a Sir Norman Foster által tervezett szuper modern McLaren Technológiai Központból áttette a székhelyét a Lotus majdnem üres gyárcsarnokába, ahol Mike Gascoyne várta egyetlen telefonnal.

Hogyan jellemeznéd a McLaren és a Lotus közötti különbséget?
Heikki Kovalainen:
„Ez nyilvánvalóan nagy váltás volt, de a dolgok gyorsan változnak. Nagy volt a különbség az első időszakban, amikor a Lotushoz érkeztem. De most már a mi központunk is úgy néz ki, mint ahogyan egy Formula-1-es csapat központjának ki kell néznie. Nem olyan nagy, mint a McLarenné, de ez is egy jól felszerelt gyár, 200 ember dolgozik nálunk és már nagyon sok mindent meg tudunk oldani saját magunk. Nagyon jó, a versenyzésre összpontosító a légkör, és mindenkivel képes vagyok jó viszonyt kialakítani, ez szintén pozitív a McLarennel összehasonlítva.”

Mi győzött meg arról, hogy a Lotushoz szerződj?
HK:
„Az, hogy a többi lehetőséget nem láttam tisztán. A Lotusnak meg volt a költségvetése, és világos elképzeléseik voltak arról, hogy hogyan akarnak előrejutni. A Mike Gascoyne-val és Tony Fernandesszel folytatott megbeszélésem nagyon meggyőző volt és úgy éreztem, hogy jó lehetőség, hogy együtt legyek egy csapattal a kezdetektől fogva. Szerencsére viszonylag gyorsan fejlődünk, és jó helyzetben vagyunk. Lehet, hogy más csapatok jobb rövidtávú lehetőséget és gyorsabb autót tudnának számomra biztosítani, de nekem tetszett az az ötlet, hogy a kezdetektől bekapcsolódjak egy csapat munkájába. És eddig nem bántam meg. Szeretek itt lenni és nagyon sok tervünk van a jövőre nézve. Minden területen fejlődnünk kell és akkor erősebb csapat leszünk.”

Hogy áll a fejlődésben a csapat?
HK:
„Úgy gondolom, most már a jövő évre összpontosítunk, és ez jó. Tulajdonképpen leálltunk az autó fejlesztésével, csak a beállításokkal és a megbízhatóság javításával foglalkozunk, amiket 2011-ben is fel tudunk majd használni. Megkezdtük az új autó tervezését, és ez teljesen különböző lesz az idei autónktól. Természetesen kell majd kompromisszumot kötnünk, de mi a maximumra törekszünk a jövő évet illetően.”

A Mark Webberrel történt ütközésed Valenciában jól jellemzi a lemaradásotokat az élcsapatokhoz képest, mi a lemaradásotok oka, a leszorító erő hiánya?
HK:
„Nem, én úgy gondolom, hogy a baleset Mark hibája volt! Az utcán is neked kell vigyáznod, hogy ne fussál rá az előtted haladóra. Nyilvánvalóan lassabb voltam, de az olyan rövid pályák, mint Magyarország megmutatta, hogy hol is állunk valójában. Ráadásul a többi élcsapat is szenved a Red Bull főlényétől. Nagy a különbség az autók között, ez nem jó, de ez van.”

Lewis Hamilton nyilvánvalóan erősebb, de most Jarno Trulli az új csapattársad egy körön nagyon gyors, hogyan hasonlítanád össze őket?
HK:
„Nagyon jól kijövök vele, ő nagyon gyors különösen az időmérőkön, de én legyőztem őt, először Monacóban. Szoros csatát vívunk és nagyon jó érzés, amikor képes vagyok legyőzni Jarnót. Idén nagyon sokat dolgoztam a verseny teljesítményem javításán, tavaly nagyon sokszor voltak gondjaim a gumikkal. Ez az év nehéz, de most nincs gondom a gumikkal, és úgy gondolom, hogy a versenyben mutatott teljesítményem javult, és ez a legnagyobb eredménye az idei évemnek. Ez a jövőre nézve is segíteni fog nekem.”

Hol áll a Cosworth a többiekhez képest?
HK:
„Én úgy gondolom, hogy jó munkát végeznek és nincsenek megbízhatósági gondjaink. Ami a motorerőt illeti, nem vagyunk messze a legjobbtól. Nem kérdés, hogy keményen dolgoznak.”

Mit vársz a csapattól a jövőre nézve?
HK:
„Nézd meg az idei szezonunkat. Lassan megyünk, nincs elég tapadásunk, de volt néhány alkalom, amikor igazán jól mentünk és közel voltunk a többiekhez. Legutóbb úgy tűnt, mintha a Red Bull és a Ferrari is külön ligában játszana a McLarenhez képest. Nagyon sok munkánk van, de reálisan nézve a dolgokat úgy gondolom, hogy el fogjuk tudni kapni a közép csapatokat jövőre.”

Tehát úgy véled, hogy 2011-ben a Force Indiákkal, a Toro Rossókkal, a Sauberekkel és a Williamsekkel harcoltok majd?
HK:
„Ez kell legyen a célunk és én úgy gondolom, hogy ha ez nem sikerül, akkor én nagyon csalódott leszek. A csapat is és én is nagyon keményen dolgozunk, mert én tudom, hogy erre van szükségünk, ha fejlődni akarunk. Nem tudom biztosra mondani, de bízom benne, hogy jobbak leszünk mint idén. A kerékcseréken is javítanunk kell, mert most mindig vesztünk 2-3 másodpercet minden egyes kiállásnál. Jövőre, ha az autó gyorsabb lesz, akkor nem engedhettünk meg ilyen hibát, és több eszközre is szükségünk lesz az autó évközi fejlesztésére is. Én meglehetősen bizakodom a jövő évet illetően”

2010 Augusztus

 

 

 
navigation

 

 
Photogallery

 
 
languages

web counter

 
visitors
Indulás: 2008-08-22
 
login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG