Elgyötört kiáltások visszhangzanak a befagyott tó melletti kis kalyibák környékéről. Miután félóra hosszatállta az ember az égető gőznyelvek rohamát a jégtömbökből kialakított szaunában, akkor ezek után elvileg az következne, hogy anyaszült meztelenül beleugrik az egyik part menti lékbe – bele a sötét, kegyetlenül hideg vízbe. Állítólag ennek a mazochista rituálénak vannak pozitív egészségügyi folyamodványai is. De nem számomra, köszönöm, ezt inkább kihagynám. Én szabad embernek tartom magam, és nem csomag kötözött brokkolinak.

Láthatólag Heikki Kovalainen sem rajong a fagyott tóba vájt lyukakért, már idő előtt kimentette magát, és inkább az édesapjával ment kipróbálni azokat az új motoros szánokat, amelyeket 150 km-re lévő otthonukból vontattak el idáig, Rukába a Lappföldön található síparadicsomba. Pár nap múlva már úgyis indul Ausztráliába, és csak a Maláj Nagydíj után tér vissza a világ másik feléről, akkorra már itt északon is véget ér a síszezon. Így hát óriási türelemmel és elhivatottsággal próbálja a legtöbb élvezetet kifacsarni ezekből az utolsó napokból, miközben a határidőnaplója igencsak zsúfolt a különféle forgatási időpontokkal.

Csak később, amikor már a második lazacfilét egyensúlyozza a tányérján, veszi észre, hogy egy csúnya fekete horzsolás éktelenkedik az alkarján. Gyanús tekintettel elkezdi törölgetni.

„Úgy néz ki lekoccoltam egy fát” - mondja.

„Szerintem meg úgy néz ki, mintha a szán alól kellett volna kirángatnod.” – válaszolom.

„Nem”  - mondja ellentmondást nem tűrően, de előtte még csibészesen rám kacsint, és vigyorog hozzá „Csak egy kis kocc volt.”

A Heikkit körüllengő laza, haveri hangulat éles ellentétben áll a Kimi Raikkönen-féle néma fennhéjázással. Így már érthető miért is kedvelik annyira a Reanult F-1 csapatában – szakmailag és emberileg egyaránt. Az is sokat segít, hogy némileg öregebb (25), mint az átlagos F-1-es zöldfülűek, és a karrierje sem bővelkedik végeláthatatlan győzelmekben. Csak második nekifutásra nyerte mega World Series by Nissan sorozatot, majd miután győzött élete első GP2-es futamán, a bajnokságban végül Nico Rosberg lenyomta – őt is.

Persze nem kevés önbizalommal bír, de az idei F-1-es évadra vonatkozó kijelentései inkább intelligensen visszafogottak és realitásban gyökerezőek, mintsem álszentek. Amikor előkerül Giancarlo Baghetti neve (az első újonc, aki megnyerte az első F-1-es versenyét 1961-ben), akkor úgy tesz, mintha nem is hallaná. De korántsem azért, mert nincs tisztában az F-1 történelmében. Heikki egyfajta élő lexikon, aki fejből vágja a különféle YouTube-os klippeket és autós jeleneteket. Michael Schumachert például egyáltalán nem érdekelte –a saját kis világán kívül- az autósport milyensége és történelme.

Másnap reggel Heikki így fogad:

„Kimi bulizni volt”. És mutatja a telefonnal lekapott címlapfotót a kába tekintetű Kimsterről, valahol Helsinkiben. „Kimi juhii – JOI karaoke baarissa” (Kimi bulizik – és iszik egy karaokebárban) ordítja a főcím. A következő oldalon már egy újabb fotó egy vodkásüvegről, amin Kimi aláírása szerepel.

Karaoke? A gondolataimban Kimi egyáltalán nem énekesként jelenik meg, inkább úgy látom magam előtt mint aki Shakspeare - szonetteket szaval zenére amolyan TJ Hooker-stílusban.

Tehát van némi ellentét a két repülő finn évad előtti felkészülését illetően.Bár ezt a különbséget nem lehet úgy magyarázni, hogy Heikki a mindenki kedvében járni akaró újonc, Kimi pedig a tehetségét elpocsékoló partianimál. Szilveszterkor persze Heikki is táncolt az asztalok Rukában, be is ugrunk a helyre egy forrócsokira, de éppen a Bay City Rollers legnagyobb slágereit nyomják, úgyhogy inkább nem vegyülünk. Heikki ugyanis nagyban gondolkodik, átlátja, hogy a Reanult  nem keveset fektet belé, és igazából hogy egy világbajnok helyére érkezik – és ennek a szellemében állítja be a munka és a játék közti egyensúlyt. Ezért van, hogy a tél során heti150 km-t sífut az itt enyhének számító mínusz nyolcfokos hidegben.

„Imádok a szabadban lenni, télen és nyáron egyaránt” – állítja. „Itt nőttem fel Finnország északi részén. Itt van a családom és a barátaim. És imádom a téli sportokat is –a sífutás az egyik kedvenc hobbim, ráadásul edzésnek sem utolsó. Kiválóan növeli az állóképességet. A probléma csak az, hogy a z éved során nem űzhetem ezeket a sportokat, ezért amikor csak tehetem eljövök ide. Ha kell elmegyek edzőterembe is, hogy nyakra gyúrjak, de igazából ha választanom kellene egy kis motoros szánozás és az edzőterem között, akkor egyértelmű a döntés. A motoros szánozás remek  felkészülés, mert rengeteg izmot vesz igénybe, és kiváló szemgyakorlat is,mert nagyon kell koncentrálni, hogy merre halad az ember, figyelni a fákat, köveket, villámgyorsan reagálni a különböző helyzetekre – akárcsak egy versenyautóban. De azért nagyon vigyázok, hogy meg ne sérüljek, így senkinek sem kell aggódnia.”

Ha Flavio Briatore meglátná, hogy Heikki itt „lazán” motoros szánozgat, akkor mérges sziszegés közepette gyorsan elfogyasztana egy kifejlett sajtófőnököt. De Heikki mutatványai azonnal a helyükre kerülnek, amikor  felbukkan két helyi menő, és úgy kergeti körbe a szánokat, ami mellett Heikki megnyilvánulása nyugdíjas araszolásnak tűnik.

A napot egy kis jéggokartversennyel fejezzük be, ahol Heikki az utolsó helyról indul. „Tizenkét kör”, mondja. „Nem lehetne inkább tizenöt?”

Mint az várható volt, Heikki mindenkit lenyom kivéve a papát, aki elég nagy előnyt autózik ki magának, egészen három kanyarral a vége előttig. Vajon az utolsó hajtűben az öreg szándékosan vagy véletlenül hagyta nyitva a kaput az előzéshez? Ki tudja? De amikor a célvonalon átsuhanva mutatja felfelé fordított hüvelykujját, akkor látszik hogy büszke a fiára: „Ő az én fiam.”