• [H.K] • | Heikki Kovalainen Hungarian Fansource
Hírek
Hírek : Három csapat vesz részt a silverstone-i teszten

Három csapat vesz részt a silverstone-i teszten

motorsportal.hu  2012.06.26. 21:45

Az Autosport értesülései szerint a fiatal versenyzőknek rendezett tesztet a Brit Nagydíjat követő héten rendezik majd meg Silverstone-ban, ám a dolgok jelenlegi állása szerint mindössze három csapat vesz majd részt a gyakorláson.


Elég nagy bizonytalanság övezte a teszt jövőjét, mivel a pálya vezetői jelezték, hogy a Formula One Managementtel (FOM) kötött szerződésük egyes záradékai nem teszik lehetővé a tréning megrendezését.

Ám az elmúlt két nagydíj során lefolytatott tárgyalások eredményeként most mégis úgy tűnik, sikerült megoldani a kérdést, és a Brit Nagydíjat követő csütörtökön és pénteken a Marussia, a HRT és a Williams is Silverstone-ban köröz majd. Erre annak köszönhetően van lehetőség, hogy a szervezők módosítottak a versenypályán zajló Formula Student rendezvény programján

Az egyeztetések tovább folynak, hogy a szerdai napon is lehetőség legyen a gyakorlásra, így akár további csapatok is csatlakozhatnak a teszten résztvevő alakulatokhoz.

Ugyanakkor silverstone-i teszt körüli bizonytalanság nem érinti a Red Bull, a Toro Rosso valamint a McLaren csapatát, akik eredetileg is úgy tervezték, hogy Abu Dhabiban tréningeznek majd novemberben. A mezőny többi tagja azonban most szintén azt fontolgatja, hogy a szezon végére teszi át a fiatal versenyzőknek kialakított tesztprogramját.

„Hogy őszinte legyek, kezdem elveszíteni a fonalat ebben a káoszban” – nyilatkozta Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke. „Abu Dhabiba megyünk, ahogy a csapatok többsége is.”

„Eddig semmiféle garanciát nem kaptam arra vonatkozóan, hogy akár egy kétnapos silverstone-i teszt megvalósulhat. Úgyhogy nem fogunk elcserélni egy háromnapos gyakorlást egy egynaposra. Ha két napról lenne szó, megfontolnánk a dolgot, de azt hiszem, most inkább az Abu Dhabiban esedékes háromnapos tesztre voksolunk.”

Sajtóértesülések szerint a Ferrari csapata decemberben, Jerezben gurulna pályára azért, hogy így elkerülje személyzetének túlterhelését az idény hajrájában.

 
navigation


 Uutiset suomeksi //    News in English

 

 
languages

 
chat

 

 
partner site

 
affilates




 

 
visitors
Indulás: 2008-08-22
 
visitors

 free counters

web counter
 

 
login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                           


Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok