Hírek
Hírek : Hamilton-Button első sor Sepangban

Hamilton-Button első sor Sepangban

  2012.03.24. 12:24

Lewis Hamilton zsinórban másodjára rajtolhat a legelőkelőbb helyről, míg csapattársa Jenson Button második legjobb köridőt futotta, így a McLaren a szezonnyitó után Sepangban is kibérelte az első sort. A két McLaren mögül Michael Schumacher és Mark Webber rajtolhat.


A szabadedzések tükrében a McLaren volt az időmérő legnagyobb esélyese, de a két hosszú egyenes miatt a Mercedes is rendkívül erősnek bizonyult, a harmadik szabadedzésen pedig a Red Bullok is besorakoztak a lehetséges esélyesek közé. Az esőt eddig megúszta a mezőny, és bár a kvalifikáció kezdetén még a csapatok sűrűn nézegették a radarokat, végül a csapadék továbbra sem zavarta meg a hétvégét.

A mezőny két finn versenyzőjének, Kimi Räikkönennek és Heikki Kovalainennek egyaránt 5-5 rajthelyes büntetéssel kell számolnia a Malajziai Nagydíjra. Előbbi váltócsere miatt, míg utóbbi még Melbourne-ből hozta büntetését, mert a Safety Car alatt előzött.

Q1
A két Force India nyitotta meg az időmérő első húsz percét, Paul di Resta 1:38.927-tel nyitotta a sort, majd a két Lotus állt az élre. Elsőként Räikkönen futott 1:37-es időt, hamarosan azonban a két Mercedes és a két McLaren is beelőzte a Lotust. A nagy csapatok még a kemény keverékeket használták, a Ferrarinál azonban már itt előkerültek az opciós abroncsok. Fernando Alonso még így is csak a nyolcadik legjobb időt jegyezte, csapattársa, Felipe Massa pedig a 13 helyen jutott tovább.
Pastor Maldonado az utolsó percekben még megbontotta Schumacher, Button, Rosberg, Hamilton sorrendet, és besorolt a harmadik helyre, majd Mark Webber bő háromtizedet vert a már boxban pihenő hétszeres bajnokra. Webber 1:37.172-vel zárt az élen, csapattársa, Sebastian Vettel a 10. lett egy másodperces hátrányban.
A három kis csapat hat versenyzője mellett a Toro Rosso újonca, Jean-Eric Vergen búcsúzott a Q1-ben. A HRT mindkét pilótája teljesítette az induláshoz szükséges köridőt. Narain Karthikeyan három tizeddel, Perdo de la Rosa már több mint egy másodperccel futott jobbat Webber idejének 107 százalékánál.

Q2
Az időmérő középső etapjának elején már 1:36-os köridők születtek, elsőként Räikkönentől és Buttontól. Mögéjük első nekifutásra Hamilton, a két Red Bull, a két Mercedes, Kobajasi illetve Alonso sorakozott fel a top tízben. A hajrában kemény küzdelem vette kezdetét, és még a két Mercedesnek is ki kellett hajtania újabb körökre, végül Rosberg és Schumacher a harmadik-negyedik helyen jutott tovább Raikkönen és Button mögött. A Ferrarinál Alonso javítani tudott, és Vettelt megelőzve a nyolcadik legjobb időt futotta, brazil kollégáját azonban nem csak a négy erős csapat pilótája, de egy Sauber és egy Williams is megelőzte, így Massának búcsúznia kellett, és csak a 12. rajtkockát szerezte meg.
Kiesők sorrendje: Pastor Maldondo, Felipe Massa, Bruno Senna, Paul di Resta, Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg, Kobajasi Kamui.

Q3
Räikkönen 1:36.837-tel adta meg alaphangot, majd érkezett a két McLaren, és Hamilton, Button sorrendben az élre állt. Bár Hamiltonnak nem sikerült tökéletes kört futnia, ennek ellenére 1:36. 219 másodperces ideje már nem forgott veszélyben, Schumacher azonban megelőzte Buttont, de a brit a hajrában sikeresen visszavette helyét.
Mark Webber a negyedik lett, mögé pedig a kemény keverékeken rajtoló csapattársa, Vettel sorakozhat fel, mert bár Räikkönen megelőzte a németet, de a finnre egy ötrajthelyes büntetés vár. Vettel mögött Grojean és Rosberg foglalhat helyet, míg a legjobb tíz sorát Alonso és Pérez duó zárta. Az első nyolc versenyző között fél másodperc különbség sem volt.

 

Maláj Nagydíj

Az időmérő edzés végeredménye

Hely Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3 Laps
1 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:37.813 1:37.106 1:36.219 14
2 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:37.575 1:36.928 1:36.368 14
3 Michael Schumacher Mercedes 1:37.517 1:37.017 1:36.391 14
4 Mark Webber Red Bull Racing-Renault 1:37.172 1:37.375 1:36.461 19
5 Kimi Räikkönen Lotus-Renault 1:37.961 1:36.715 1:36.461 13
6 Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 1:38.102 1:37.419 1:36.634 14
7 Romain Grosjean Lotus-Renault 1:38.058 1:37.338 1:36.658 14
8 Nico Rosberg Mercedes 1:37.696 1:36.996 1:36.664 14
9 Fernando Alonso Ferrari 1:38.151 1:37.379 1:37.566 16
10 Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:37.933 1:37.477 1:37.698 17
11 Pastor Maldonado Williams-Renault 1:37.789 1:37.589   14
12 Felipe Massa Ferrari 1:38.381 1:37.731   15
13 Bruno Senna Williams-Renault 1:38.437 1:37.841   13
14 Paul di Resta Force India-Mercedes 1:38.325 1:37.877   15
15 Daniel Ricciardo STR-Ferrari 1:38.419 1:37.883   14
16 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:38.303 1:37.890   13
17 Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1:38.372 1:38.069   12
18 Jean-Eric Vergne STR-Ferrari 1:39.077     7
19 Heikki Kovalainen Caterham-Renault 1:39.306     9
20 Vitaly Petrov Caterham-Renault 1:39.567     6
21 Timo Glock Marussia-Cosworth 1:40.903     8
22 Charles Pic Marussia-Cosworth 1:41.250     8
23 Pedro de la Rosa HRT-Cosworth 1:42.914     4
24 Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:43.655     6
  Q1 107%-os idő   1:43.974

 

 

 

 
navigation

 

 
Photogallery

 
 
languages

web counter

 
visitors
Indulás: 2008-08-22
 
login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.