A Team Lotus jelenleg a legjobb istálló a kiscsapatok között, de jövőre az első pontokat is meg akarja szerezni a csapat:
„A KERS teljesen új nekünk, de már egészen felkészültünk rá”- mondta Jody Egginton, a Lotus vezető versenymérnöke.
„A tervezés során természetesen arra törekszünk, hogy ezt a rendszert a teljes csomagba integráljuk. Logikusan az is nagyon fontos, hogy végül miként tudjuk ezt átültetni. Lehetőleg hatékonyan szeretnénk használni. Ehhez az első verseny előtt tökéletesen kell beállítanod.”
Ahhoz, hogy ne csak a KERS, hanem maga az autó is készen álljon a következő évre, a Team Lotus is elkezdte a 2012-es teszteket:
„Péntekenként kisebb, a fejlesztésekkel kapcsolatos elemeket iktatunk be. Ezek nem nagy előrelépések, de időt spórolunk meg velük a télből. Nagyon sokat tanulhatsz velük. Ezzel egy időben optimalizáljuk a belső felépítésünket is”- teszi hozzá a szakember.
„Jelenleg ott vagyunk, ahol egy fiatal csapat lehet. Az emberek a gyárban roppant sokat tesznek meg a célért.”
Egyre versenyképesebbek leszünk. Dél-Korea volt az eddigi legjobb versenyünk”- mondta Mike Gascoyne.