futam

Sziasztok!

Izgalmasra sikeredett ez a mai futam. Volt amikor Heikki a 6. helyen autzott, persze csak az id miatt. Nagyon gyesen ment s behozta a Lotust a clba a 14. helyen. A versenyt Button nyerte, 2. Hamilton, 3. Rosberg lett. 3 ht mlva Barcelona kvetkezik, ahol megkapja a Lotus az j fejlesztseket. Remljk, sikerl egy kicsit felzrkzniuk a kzpmeznyhz.

Heikki Kovalainen

Ez egy nagyon komoly kis verseny volt. Remnykedtnk, hogy a krlmnyek majd a segtsgnkre lehetnek. Rosszabbra szmtottam, ugyanakkor tudtam, hogy lesz lehetsgem a j eredmny elrsre. J dntseket hoztunk, mely nagyban segtett minket a futamon. Jkat csatzhattunk a plyn s elgedett vagyok az autm teljestmnyvel is. J rzs volt jra pontszerz helyen autzni, mg ha azt nem is sikerlt megtartanom. Nagyot hztunk azzal, amikor a szraz plyra alkalmatos gumikkal folytattam a versenyzst. Ezt a dntst kzsen a csapattal hoztam meg. Egyszeren nem reztem elg nedvesnek ahhoz a plyt, hogy vltsunk, gy kint maradtam.  Elgedettek lehetnk s azt hiszem a rajongk is boldogok lehetnek.

kpek  / Katrl is tettem fel kt kpet :) /


 

2010.04.18. 11:39, Pera

Idmr

Sziasztok!

Az idmrt Vettel nyerte meg, 2. Webber, 3. Alonso. Heikki 21. lett, csapattrsa 20.

Red Bull els sor a Knai Nagydjon

Heikki Kovalainen

Rendben mentek ma a dolgok, de nem sikerlt sszeraknom egy tkletes krt. Az els kt szektor rendben volt, de az egyenesre mr nem tudtam a megfelel mdon rfordulni. gy gondolom, hogy ez hrom tizedmsodpercembe kerlt. A szl szerepet jtszott a mai napban. A plya hts rszn tallhat fktvoknl nagy hatssal volt az aut egyenslyra.
A holnapi nap ms lesz. Nagyon vrom a versenyt. Az aut jl futott magas zemanyag-terhels mellett, de majd megltjuk.

2 j vide Heikkirl:

kpek:


2010.04.17. 10:15, Petra

szabadedzsek

A Knai Nagydj msodik szabadedzsn a Lotus bizonyult a legjobbnak az joncok kzl, ahol Jarno Trulli 4,407 msodperces htrnnyal a 18. helyet foglalta el a tabelln, mg csapattrsa, Heikki Kovalainen (+4,730) a 19. leggyorsabb idt futotta a meznyben.
A tapasztalt olasz pilta ennek kvetkeztben pozitvan rtkelte az esemnyeket. "Ez egy problmamentes nap volt, ami boldogg tesz. Bzom benne, hogy a folytatsban sem lesznek nehzsgeink. A belltsokkal mg nem voltam teljesen kibklve, gy nem tkletes az autm egyenslya sem, ami pedig lehetv tenn, hogy kihozzam belle a maximumot."
"Pnteken kiprbltuk a klnbz gumikeverkeket, s a versenybelltsokra fkuszltunk, gy ennek tekintetben nagyon boldog vagyok. A tapads a nap folyamn egyre jobb lett, s a vgre mr elfogadhat volt." – tette hozz Trulli.
Kovalainen napja nem volt problmamentes, a finn versenyz mgis bizakod a folytatst illeten. "Ez egy j nap volt, eltekintve attl a kis problmtl, ami a nap vgn lpett fel. Szerencsre semmi komolyrl nincsen sz. A motor magtl lellt, mert az olajnyomsmr hibt jelzett. A tervezett programot sikerlt lefutni, ezrt gy vlem, hogy az idmrn s a versenyen is j formban lesznk."

kpek:


 

2010.04.16. 15:21, Petra

kpek

Sziasztok!

Hoztam pr kpet Knbl:


 

2010.04.15. 20:05, Petra

A Lotus Barcelonban virgzsnak indulhat

A hrom jonc csapat kzl eddig a Lotus vette a legsikeresebben az akadlyokat, gy a jobb helyezsek s a gyakoribb clba rsek miatt jelenleg a HRT s a Virgin eltt llnak a konstruktri sszestsben. A malajziai brigd versenyzje, Heikki Kovalainen a SpeedTV-nek adott interjban elmondta, hogy szmra is meglepets volt a nagy megbzhatsg, amelynek ksznheten legalbb egy autval minden alkalommal sikerlt clba rnik.
"A tli tesztek sorn a megbzhatsg miatt aggdtunk egy kicsit, gy szmunkra is meglep, hogy ezen a tren nincsenek nagy hinyossgaink." – mondta a finn versenyz, akit Malajziban egy hibs szenzor htrltatott.
"Sepangban voltak kisebb problmink, de ezek sem tudtak megllsra knyszerteni, s a szerelsi munklatok utn folytathattam a krzst. Ezen a tren is mindig bvlnek az ismereteink s mindig tanulunk valami jat." A 28 ves pilta meggyzdse, hogy a malajziai brigd a megfelel irnyba halad, s azt sem tartja kizrtnak, hogy a Lotus Barcelonban virgzsnak indul.
"Fontos, hogy ne trjnk le a helyes trl, s vltozatlan lendlettel haladjunk. Mg hossz az t, de egyre kzelebb kerlnk a clunkhoz. n lvezem a helyzetet. A barcelonai versenyre nagy fejlesztsekkel kszlnk, amelyektl egy msodperces javulsra szmtunk. Persze azt is figyelni kell, hogy a vetlytrsak mit csinlnak."
A Lotus clja nemcsak az, hogy tovbbra is maguk mgtt tudjk a Virgint, a tapasztalt brigdokhoz is kzelebb akarnak kerlni. "Bzom benne, hogy nagyobb lptekkel haladunk majd elre, mint a tbbiek. A gykereink mlyre nylnak, ezrt nem is ktelkedem abban, hogy jelents fejldst rhetnk el. Eddig valamennyi clunkat sikerlt elrni." – tette hozz Kovalainen.

2010.04.13. 19:23, Petra
 

 

 
navigation

 

 
Photogallery

 
 
languages

web counter

 
visitors
Induls: 2008-08-22
 
login
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!